„A Föld pontatlanságát kiegyenlítik azzal, hogy időnként hozzáadnak egy másodpercet. Utoljára 1994 júniusában toldották meg az időt egy másodperccel. Erről mindenki mélyen hallgatott.” 

Ez. Ahogy viszonyul a dolgokhoz. Ez tetszik. 
Én nem voltam ilyen ártatlan 25 évesen. Nem tudom, hogy akartam volna-e más lenni leszámítva a sportkarriert. Nem tudom, hogy tudtam volna-e otthagyni az egyetemet, hogy megtaláljam magam meg a perspektívámat. 
Az én szélsőségeim korábban játszódtak le és nem ilyen egyszerűen. Talán mégis egyszerű volt végtelenül, de benne lenni mindig nehezebb. Én is voltam parttalan és gyűlöltem a lebegést. Én nem tudtam egy dühöngőt találni, nekem komplett tevékenységsorozatok kellettek ahhoz, amit ő megold egy kalapácsos izével. Én annyira szeretek alkotni, teremteni (minden sutaságom dacára), hogy csakis alkotó folyamatban tudtam ezt is feloldani. Én takarítok. Most lehet röhögni, meg lehet integetni, hogy hé, nem is értékelés ez, de várd ki a végét. Na, szóval, amikor látod, hogy a kezed nyomán valami jobb lesz, vagy be lesz fejezve (ez nagyon fontos) attól jól érzed magad. Attól van önértékelésed. Attól érzed, hogy van helyed a világban.

Ez segít főhősünknek is. Ez segít mindenkinek. Mikor rájövünk, hogy tenni valami jót, vagy valamit jól, az kijelöl nekünk egy helyet a rendszerben. 
Perspektíva. Igen, kell. Hogy ki miben és hol találja meg, ahhoz nincs recept. Szerettem volna patetikus, szép, nagy és szent célokban megtalálni a perspektívámat. Nem sikerült. Nekem se, a srácnak se. Nem lehet mindenki misszionárius orvos Kelet-Afrikában. 
Legalább drogos rocksztár se vagyok. Ez is valami. 

Ad-e ez a könyv perspektívát bárkinek is?

Nem.

Megmutatja, hogyan találd meg a sajátodat?

Nem.

És nem is vállalkozik semmi ilyesmire. Ez nem önsegítő könyv meg puhafedeles prófécia. 
Amit tud, az a megnyugtatás: Más is volt így, hasonló berögződésekkel és ettől még nem lett szánalmas. Na ez jó. Ezért éri meg elolvasni. Ezért az élményért. Akkor is, ha már régesrég túl vagy ezen az időszakon, akkor is, ha már gyereked is túl van rajta. Mert mindig emberek maradunk. Tökéletlenek és olykor elveszettek.

Ez ilyen. Ez nem köszön. :)